2024-ben minden működött, mégis hiányzott valami. Nem volt bukás, csak elveszett fókusz. 2025-ben meghoztam a legkeményebb döntést: mindent leállítottam, hogy újraépítsem azt, ami valójában számít.
A rendszer működött. Én nem.
2024-ben a márka már önjáróan működött a maga méretében. A portfóliónk megvolt, és szépen haladtunk előre, de magunkhoz képest kimagasló növekedés nem volt. Nem mintha panasz lenne, mert tökéletesen működött a maga szintjén a rendszer és a márka is, a bevételei is, de valami hiányzott.
Nem gondoltam, hogy bármilyen mélypont lett volna a STYLEANDDIRT-nél, de valójában azért nem gondoltam, mert pontosan volt.
A fókuszom elment. Nem arra orientálódtam, amerre kellett volna, egyszerűen túl vállaltam magam, mert egy másik területre vittem minden figyelmemet. De hála a jól felépített rendszernek és a csapatnak, mindez nem látszott és nem érződött a külvilág felé.
Viszont bennem egyre erőteljesebben körvonalazódott, hogy hiányzik valami, amit egy ideig nem tudtam megfogalmazni.
A felismerés nem finom. Az arcon csap.
Majd egy nap úgy alakult, hogy az “elsődleges” fókusz lekerült a horizontról, és akkor szembe jött a felismerés.
Nem finoman. Nem szépen. Hanem konkrétan arcon csapott.
Rájöttem, hogy mi az aminek első számú fókuszom kellett volna lennie.
Tanultam közben, láttam más piacokat, más működéseket. De pont ez kellett ahhoz, hogy tisztán lássam:
az én kizárólagos fókuszom a STYLEANDDIRT.
Mert ez nem csak egy márka.
Ez Songu hagyatéka.
Amit Argos valósított meg.
És náluk fontosabb nincs.
Sokan nem merték volna meghozni azta döntés, amit én igen.
Tudtam, hogy változtatni kell. Nem kicsit, ellenben minden téren.
Megkérdeztem több ismerősömet is, hogy ők mit tennének a helyemben. Mindenki ugyanazt mondta: csináljam, amit szeretnék, de ne zárjam be a shopot, mert addig is hozza a bevételt.
Logikus tanács volt.
De nem az én utam.
Ahogy szoktam, a széllel szembe mentem.
- október 26-án bezártam a shopot.
Leállítottam minden StyleAndDirt kommunikációt.
Nullára húztam az egészet.
Nem azért, mert nem működött.
Hanem pont azért, mert működött – de nem úgy, ahogy kellett volna.
Nem akartam, hogy a “régi” felület ott legyen a szemem előtt.
Nem akartam visszanyúlni semmihez, ami már mögöttem van.
Ezért teljesen lezártam.
És visszamentem oda, ahol minden elkezdődött.
2013-hoz.
Ahhoz az időszakhoz, amikor még csak az volt a kérdés:
mit akarok valójában építeni?
A különbség csak annyi, hogy most már nem ugyanaz az ember teszi fel ezt a kérdést.
Több tapasztalattal.
Több hibával.
Tisztább fejjel.
2026 nem egy új kollekció. Ez egy új szint.
Elkezdtem újratervezni a StyleAndDirt márkát.
Teljesen.
Nem kozmetikázni. Nem frissítgetni.
Újraértelmezni.
Eddig két megújulásunk volt, és ez lesz a harmadik nagy megújulás:
2013 – 2019 – 2026
De, hogy miben lett más a StyleAndDirt márka?
Azt a napokban bemutatom Nektek!
George